Tuesday, May 23, 2017

Képzongorázunk

Képzongorázunk.
Nincs fals hang, csak szuszogásod szimfóniája.
A tökéletes kör.
(És én, esendő görbe, aki visszavárja.)

Talán nem hallod. Rólunk pletykálnak a varjak.
Eddig azt hittem, a szende csendet akarom,
Most rezdülésed suttogja, mit akarjak.
Megtért bennem az örökmozgó eretnek,
Akit eddig úgy űztek el, hogy véletlenül szerettek.

Talán nem látod. Elkészültem. Felavattak.
És elkészült a hitvalló szoborcsoport,
Kiket a hajnali részlegség egybesodort.

Te vagy a kék kabát, amikor én a narancs(bőrös) manó,
Én vagyok a jéger, amikor te a kockás sál és a zakó,
Komplementer arcok vagyunk: az örökzöld vérvörös.
Itt büntetik az álomabortuszt. Most már nem csak a szak közös.
Nem csak az apró bentlakóágy, nem csak a pokróc, nem csak a terpeszkedés,
nem csak az öröklét, nem csak a perc, nem csak a sok, nem csak a kevés...
Nem csak az oly keservesen várt megérkezés.

Talán nem hiszed. Várlak. Mert tudom, hogy hazajutsz a tekergő vágányokon.
Ölemben tacskóm szakálla. De még mindig a tiédről álmodozom.


Ezek itt halak, nincs mit belemagyarázni.
Az utalások feloldásának érdekében keresgélj
ITT és ITT és ITT és mindenhol máshol, amerre csak sodor az ár.


No comments:

Post a Comment