Friday, March 24, 2017

Kopaszodó gyöngytyúk

Kopaszodó gyöngytyúk leskelődött a rozsdás rácsok között,
Nem figyelték elegen: körülnézett, aztán óvatosan kiszökött,
Kapkodva csapkod a szárnyaival, hátha finomabban zuhan:
Őrült játszma ez a repülés is – zsákutcába siető sétafutam.

Kopaszodó gyöngytyúk tipeg a bomladozó betonon,
Cellatársai pulykák, libák, pávák – egyik sem kedves rokon.
Kacéran kacsintgat rá a kényelem: itt száradó szalma, amott olcsó pamut,
De ez a végtelen is túl apró neki, s tollát borzolva elhagyja a kertkaput.

Kopaszodó gyöngytyúk kapirgál a kéthetes szemétben,
Magnak tűnik, talán lejárt gyógyszer, de még jó éppen,
Felmászna egy szemétdombra is, de attól fél, túl magas,
És ha feljutna, mit tegyen ott fenn? Ő tyúk, nem kakas.

Kopaszodó gyöngytyúk fészkelődik foszladozó rongyokban,
Kotkodálni sem mer hangosan, még megtudnák, hogy ott van.
Érzi, világra jön belőle valami – a még meg sem született lopás.
Maga mögött hagyja, s talán sose tudja meg: ő volt előbb vagy a tojás?

Kopaszodó gyöngytyúk otthont keres – biztos fázik szegény,
Mezítláb jár, a nyaka is csupasz, két szál toll táncol a fején,
Újabb kapu, újabb kert és újabb kerítés, mi az egekig mászik,
Újabb korlátok és újabb ketrecek, odakinn újabb távol látszik.

Kopaszodó gyöngytyúk volt mindig is, és talán az is marad,
Fel-alá sétál új otthonában – s megszokja, hogy ilyen szűk a szabad.
El ne mondd senkinek, hogy én is gyöngytyúk vagyok,
Kopaszodom szépen lassan, csak az én ketrecem nagyobb.

tudom, hogy ezek nem gyöngytyúkok, na.

No comments:

Post a Comment