Wednesday, March 29, 2017

Az deákleány látomása: Test és lélek vetélkedése


Kezdetik immár az idő, melyet felebarátaink közt egyszerűen fáradtságnak neveznénk vala: az dicső ellenállás meglágyul, a józan észt pedig felváltja a féktelen hajsza a túlélésért. Látás kísérté vala az nyúzott íródeákot, bűnös vágyak csábítják őket könnyebb egyetemek, hispániai eperültetvények, és röpfőzelékes konyhák tornácára, „de aki mindvégig kitart, az üdvözül” (Mt. 24: 13).

Az látás rövid vala, de annál nagyobb borzongás kísérte vala: az Marianum nagytermének sivatagában egy deákleány szunynyadék: tudás vagy kávé, csak az irgalmas Isten tudja, mire vala szomja.
Fölötte lebeg az Lélek, nagy megvetéssel figyeli elbukott sorstársát. „Kelj föl és járj”, kiáltá neki, idézvén az Jézus Krisztus szavait, melyeket az bénának intézett vala, de az deákléány még bénább vala, s csak feküdt az klaviatúrán, az mitől laptopja lefagya vala.
És szóla a Test, kíméletlenül ellene szegülve a Léleknek: „Halkabban, te atyaszomorító, hát nem látod, hogy alszik?”
„Alszik-alszik, de miért? Azért teremté Isten a világot, hogy az állandóan aludjék?”
Nem csak kenyéren él az ember, fontos az testi-szellemi pihenés szolgálta táplálék is. Légy türelemmel hozzája, még gyönge földi ember, szüksége van rám.”
„Nézd, ébredezik! Nem is olyan gyenge, mint azt gondoltad vala, kedves kuzinom.”
-  … és ahogy azt biztosan olvasták már az egyetem Facebook-oldalán, nemsokára kezdetét veszi a jól ismert tavaszi konferencia-sorozatunk, melyre önkénteseket keresünk…
-      Feltűnő volt, hogy elaludtam?
-      Itt már csak az lenne feltűnő, ha nem aludtál volna el.
-      Miről maradtam le?
-      Semmiről. Mind mindig.
-      Én még ébren is elhagytam a fonalat.
-      Volt itt valaha fonál, amit elhagyjunk?
-      Touché.
Az tanító tovább folytatá hegyi beszédét, s nem szólá meg az deákok duruzsolását.
-        Nos, kit érdekelne a dolog?
Egy kéz sem tört vala az magosba, mezítelenül tátongott az nagyterem: álmatlan, üveges szemek tekintete mögött álmatlan deákok kerestek megnyugvást, gye keresésük heába való.
-        Óráink vannak akkor, tanár úr – mondotta vala egy bátor deák száz bátortalan helyett.
-        Mindenkinek?
-        Nem… nem mindenkinek.
-    Szerintem csak a motivációt hiányolják. Rendben, aki vállalja, hogy segít a konferencia megszervezésében, kap egy egész pontot a nagyvizsgán.
-        A szessziós nagyvizsgán?
-        A szessziós nagyvizsgán. Úgy gondolom, ez egy igen bőkezű ajánlat…
-     Ez egy igen bőkezű ajánlat – ismételték az deákok, fontolgatván magokban az igen bőkezű ajánlat konzekvenciáit.
Egy ideig várt az tanító, majd újból megkérdezte vala az bambuló deákok rögimentjét.
-        Akkor kire számíthatok?
Az Testet nagy rémület fogta el, mikor egy bizonytalan kéz indult útjának az menny felé, melyet később több, annál biztosabb kéz követett.
„Mit cselekszel, esztelen?” – kiáltá a Test a Léleknek. „Most mondottam vala, hogy pihenésre van szüksége!”
„Ez pihenés. Attól függ, mihez viszonyítod. Jobban szeretnéd, ha egész nap otthon ülne és mulasztaná azt, mit már sosem kaphat vissza? Ez egy nagyszerű lehetőség, hogy fejlődjön, hogy tanuljon! Nem azért van itt?”
-        Én szívesen besegítenék.
„Szívesen egy nagy fenét, ostoba leány!”
„Tudod, hogy szívesen besegít.”
„Szívesebben pihenne. Konzultáltam a szívével, ő sem helyesli az ideát. Megcsömölt a sok koffeintől.”
-        A nevét, kérem szépen…?
-        Marchóczy…
Az Test nem hagyá resten, hogy újból megcsalatkozzék, s eképp izené meg akaratát az deáklánynak, ki elásítaná magát, és nagyokat pislogott vala. Ezen dologra tanítója egyből felfigyelt, s megesett rajta szüve. Megvárta, míg az deákleány végez minden gyarló testi kötelességével, majd újból megkérdezé a nevét.
-        Marchóczy-Rátzovitsch… Dorottya.
-        Egy kicsivel lasabban, ha kérhetném?
-        Írjam le én inkább?
-        Igen, azt megköszönném. Indítsa el ezt a lapot, és akit érdekel a dolog, iratkozzon fel.
„Te tényleg azt akarod, hogy kioltsa magát?”
„Ne beszélj bolondságokat, kedves kuzin. Úgyis behozza az lemaradást. Netán úgy ismernéd őt, mint aki nem pótolná be a pihenést? De amit most kihagy, azt sosem fogja tudni bepótolni. Egy életen át bánná. Majd visszanéz erre a röpke időre felnőtt fejjel, és eszébe jut, milyen könnyedén peregtek le ezek a napok, és ma már feléje se néznek azok az elveszett lehetek, melyek akkor és ott szinte sorban álltak előtte.”
„Igazat szólsz, mégis…”
„Ha jobban belegondolunk, nem ezek sodorták mindedáig? Az jól végzett munka öröme, az örökös tenni akarás, a kihívások édes íze… Hol lenne most nélkülük? Netán Hispániában szedegetné az farizeusok epreit?”
-        Három fontosabb napon lenne szükség magukra, ebből nyilvánvalóan csak egyet kell bejelölniük. Amelyik a leginkább megfelel maguknak.
-        Többre is lehet?
-        Természetesen, Dorottya, többre is lehet.
„Elég legyen a hősködésből, leányom! Válassz egyet, azt még megoldjuk valahogy, de ne mind a… és nézd meg, bejelöli mind a hármat, hát az eszem megáll!”
„Én vagyok a Lélek, én vagyok a Szellem, tehát én vagyok az ész is, és még mindig nem álltam meg.”
„Úgy tudom, megmondták már neked, hogy csapnivaló vagy biológiából, kedves kuzin.
-  Biztos vagy benne? – kérdezték többen, mikor az deákleány továbbadá az pörgament sorstársainak.
-        Persze, ez egy kiváló lehetőség, hogy belerázódjunk a szervezkedésbe.
-        Napok óta nem aludtál rendesen.
„Végre! Mondd meg neki!”
-        Ugyan. Ennyit kibírok. Mégis mi történhetne velem?
Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek. (Lk. 23: 34)” – sóhajtá az Test, majd újabb, végső izenetének hangot adván, lerántá az deákleányt lábairól, le az setét mélységbe, melyből csak órák múlva találá meg kiútját. 
„Mondottam néked, hogy nem csak kenyéren él az ember, s te megtagadtad magadtól az pihenést.”
„Kellett neked ebbe is beleütnöd az orrodat. Most megint kihagyott egy napot.”
„De nem hagyott ki egy életet.”
  
Halld meg, Uram, az deákoknak s deákleányoknak siránkozását, s ne engedd, hogy az balgák elfelejtsék szentséges szavaid. Adj nekik már csendességet, mennybéli békességet itt e Földön is, mert szükségük van az pihenésre épp úgy, ahogy az testi és lelki táplálékokra. Ugyanis „aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt” (Lk 9:24), eképp aki túl sokat kíván az ő gyarló földi testétül, előbb vagy utóbb szembe kell nézzen küzdelme lehetetlenségével, és gyönge ellenállásának előbb vagy utóbb úgyis pihenés lesz az vége. 
Ámen.


Hogy ne legyen túl sötét a lezárás, ide beszúrok egy viccet.

FONTOS:
A történet meg sem történt, teljes mértékben fikció, nem irányul senki és semmi ellen.
A deákleány köszöni szépen, jól van, csak egy kicsit pihennie kell.
A szövegben használt régi-magyarkodás még véletlenül sem pontos vagy hiteles. Nem is akartam, hogy ez legyen.
Na, azért.

No comments:

Post a Comment