Wednesday, February 1, 2017

Nagyváradról nagyvárosba...

(/Nagyvárosi éj)

Még sírnak a füstben a hallgatag álmok,
Még hangosan ordul a fitt dudaszó,
És macskaköves kis utakra kinyávog,
Majd eltapos engem egy átutazó.

Még hívna az otthoni semmi se számít,
Álmodni, de jól esik - és van időm,
Csak nem felel értem az égi se már itt,
Csúf öltönyös, ócska bor - új segitőm.

Lennék, de nem itt, a seholba kiszöknék,
Szűk hangyabolyokban a morzsa alatt,
Voltam, de csak ennyi - bolyom sem öröklét,
Voltunk, de ma már csak a morzsa maradt.

Így szétkopik álmosan ünnepi maszkunk,
Halkan kinevetjük, amit leköpött,
S mit könnyeivel  hanyagul beragasztunk,
Csöndben furulyázik az álca mögött.

És súgna a vak vonaton pihenőnek
Pár minden okét mielőtt kirobog,
Vagy felkiabálna a fenti időnek:
Majd óvatosan, mikor este zokog!

Már nem felesel, mikor azt rebegik, hogy
Hajrá, hisz ez itt az uccsó meneted,
Már érzi, hogy ez csak egy álom, el is fogy,
Nagyvárosi éj lesz, amit szeretett.

ezt a szemétlerakatot minden vak vonatról megcsodálom.
szebb illusztrációt a netről se lophattam volna.

4 comments:

  1. Mostmár csak ilyen minőségben költhetsz, másképp az univerzum elítél közkincsmegfosztásért.

    ReplyDelete