Friday, January 20, 2017

Állásinterjú

- Higgye el, hogy én vagyok a legjobb személy erre a feladatra, fölösleges végighallgatni a többieket, egyébként is, ha jól értettem, csak meg kell kérdezzem az ide betévedőket, hogy miben segíthetek, és ha azt válaszolják, hogy semmiben, akkor a lehető legnagyobb eleganciával arrébb tessékelem őket, hogy ne vegyék már el a helyet azoktól, akik esetleg fizetnének is valamiért, és ennyivel le is tudtam a munkaköri leírásom, mondtam én, hogy értek ehhez, apám is dolgozott egyszer egy hasonló helyen, mondjuk ő csapos volt, és az is addig, ameddig az igazi csapos betegszabadságon volt, de érti, mire gondolok, a vérünkben van a vendéglátás, ezért is szeretnek annyian hozzánk járni, na meg persze anyám is zseniális pizzát tud sütni, és meg se nézi, hogy hány percet ír a pizza dobozán, hanem csak úgy érzésből süti a pizzát, érti, és mindig bejön neki, kivéve egyszer, amikor az osztályfőnökömet vendégeltük meg, azóta se jött hozzánk, de nem azért, mert nem ízlett neki anyám főztje, hanem mert végképp elvettem a kedvét az osztályfőnökösködéstől, amikor az egyik lyukasóráján felperzseltem az algebrakönyvét, bár mentségemre szóljon, kevés tüzet kapott, kicsit fekete, de még használható, csak a pénzügyi matematika égett ki belőle, az meg amúgy sem kell az érettségire, és az érettségi meg amúgy sem kell az élethez, mert még sosem találkoztam valakivel, aki csak úgy volt hajlandó szóba állni velem, hogy előtte elszavaltam neki a Metagorászi szentháromságot, vagy a Szózatot, és amúgy is szerintem már túlsztároljuk ezt a Petőfit manapság, írt ő is tizenkét pontot, és egyből ő a legnagyobb magyar költő, ne nézzen így rám, nem akarok tiszteletlen lenni, kultúrember vagyok én is, és nagyon szeretem az irodalmat, de tényleg, meg a Petőfit is, de tényleg, és egyszer én is olyan akarok lenni, mint a Petőfi, de tényleg, az iskolában is mindig felolvastam a fogalmazásaimat magyarórán, de tényleg, már amikor megvoltak, és elég gyakran megesett, hogy nem voltak, akkor kitaláltam valamit, hogy miért nincs házim, megette a tehén, pedig nem is volt tehenünk, de attól még azt mondtam, hogy megette, és nevettek is rajta egy csomót, kivéve a Kukkert, de a Kukkert nem lehet megfogni semmivel, ő már csak ilyen, egyébként azért hívják Kukkernek, mert olyan vastag lencséje van a szemüvegének, hogy azzal már a szomszédba is elláthatna, ezt én találtam ki, mondjuk nem gondoltam volna, hogy meg is hallja, de meg is hallotta, úgyhogy fegyelmit kaptam érte, és az osztályfőnök majdnem megint eljött hozzánk, de aztán gondolom eszébe jutott a pizza, nem mintha bármi baj lett volna a pizzával, mert anyám zseniálisan főz, úgy érzésből csinál mindent, érti, csak gondolom, mégis eszébe jutott az osztályfőnöknek, hogy nem volt olyan jó a múltkori látogató, és akkor mégsem jött, úgyhogy felhívatták szüleiméket, hogy jól leszidjanak engem, de én olyan jól előadtam a helyzetet, a végén a szüleimék szidták le a tanárokat, és Kukkerné kikapott, mert túl korlátolt gondolású, és nyújtózkodjon már a konfortszódáján túlra, mert így azért mégse lehet tanítani manapság, de azóta is így tanít, én pedig fennmaradtam ilyen városi legendának, mint az a Margit, amelyik szent is volt, bár én nem vagyok se szent, se Margit, csak úgy továbbadtak szájról szájra, amíg híres lettem, és igazából akkor volt az, hogy eldöntöttem magamban, mit szeretnék kezdeni az életemmel, és rájöttem, hogy én ilyen híres ember akarok lenni, akiről mindig így beszélnek, amolyan sztár vagy celeb, vagy kinek mi, nem értem igazából, melyik mit csinál, de úgy hallottam, nem sokat, szóval az nekem tökéletesen megfelel, jól is keresnék vele, alkalomadtán még elvállalnék egy reklámot vagy mozifilmet, egy olyan jó akciófilmet nagy robbanásokkal meg menő kocsikkal, meg a lányok se lennének az utolsók, ez lenne az igazán jó film, nem az ilyen gondolkodós vackok, mert azokat unom, meg nincs is semmi értelmük, olyanok, mint a dokumentumfilmek, csak akkor nézik őket, ha muszáj, és csak akkor vallják be, hogy unják, ha már tényleg muszáj, sose bírtam megérteni az ilyesmit, látja, hogy én mindig az őszinte utat választom, nem értem, minek hazudoznak ennyit, az ilyen állásinterjúkon is annyit hazudnak, hogy már borzasztó ennyi hazugság is, az eszem megáll ezektől a hazug hazudósoktól, pedig semmi értelme, mondták már nekem is, hogy az egyenes beszéd mindennel felér, így hát egyenesen megmondhatom, hogy maga igazából engem akar felvenni, senki mást, mert kell a pénz, meg a munka is, mert csak úgy lehet pénzem, mármint lehet máshogy is, de az macerás, mondjuk lehet, hogy az lesz a vége, mert már most megmondhatom egyenesen, mert én ilyen egyenes vagyok, tudja, hogy igazából szarok bele a munkájába, meg a kávéjába is, főleg abba, amikor a sarki automatában negyed ennyi egy kávé, mit vacakoljak én ennyi pénzért, csak addig kell ez a munka, amíg fel nem vesznek a színművészetire, bár azok is, amilyen tetvek, mindenbe belekötöttek, hogy rohadjon le bal farpofájuk, de ne féljen, nem vacakolok itt sokáig, a nagy lehetőségek a tengerentúlon vannak, nem itt, ebben a semmi kis országban, ahol a kávé is annyiba kerül, hogy az már pofátlanság, csak tanulnék már meg végre angolul, de annyit csesztet a tanár is, hogy helytelen, amit mondok, hát de jó a kiejtésem, a lényeg az, hogy angolul szóljon, úgy már megértik, és akkor mehetnék ki dolgozni, amíg le nem szerződtetnek valami jó filmben, mert nem vállalnék én el akármit, azért már mégis, nem mindegy, milyen főszerepet adnának ide, mert csak főszerepet játszanék, a mellékszerep a csicskáknak való, akik nem elég jók a főszerephez, de amint mondtam, én már nem vacakolok itt sokáig, rossz helyre születtem, úgy érzem, odakint már rég befutottam volna, csak ez a szerencsétlen ország, ez az, ami visszatart bennünket, meg itt nem is forgatnak jó filmeket, legfeljebb jelentkeznék valami sorozatba, vagy tehetségkutatóba, hogy ne kutakodjanak már annyit potyára, akkor kiadnék valami lemezt, meg fellépnék, és aztán könnyebben fognak felvenni a színművészetire is, mert nem mernének visszautasítani, és akkor majd nekem keverik a kávét, de olyan kávé lesz az, hogy ha ki is köpöm, felnyalják, olyan kávét maga itt évek után se tudna árulni, ne nézzen rám így, tudja, hogy ez az igazság, mondták már nekem, hogy én egy ilyen egyenes beszédű ember vagyok, ilyen frontális figura, asszem, így mondják, de tudom, hogy ezért szeretnek, meg a humoromért, szóval már megszoktam, csak egy dolgot nem tudok, hogy akkor holnap hányra jöjjek dolgozni, mert nekem nem mindegy, tudja, járok énektanárhoz is, hogy egyszer elmenjek abba a tehetségkutatóba, és keddenként meg angolórára kell járnom, úgyhogy akkor úgyse tudnék bejönni dolgozni, na de álljon meg, jóember, most meg hová megy, még beszéltem magához, azt ne mondja, hogy vécére megy ilyen korán, ezt már kezelik, tudja meg, láttam a tévébe’, hogy ez nem normális, ezt most akkor értsem úgy, hogy mindegy mikor jövök be dolgozni, mert az úgy nagyon jó lenne, már csak a fizetést kéne megvitassuk, úgy érzem, jól jönne nekem egy kis fizetésemelés, mert az énektanár is emelt a díjakon, de nem kérnék sokat, és amúgy is visszatérül, biztos nem fog rosszul járni velem, garantálom, de most már igazán nem értem, hogy miért ül ennyit a vécén, hát ez elég nagy szemtelenség, ami azt illeti, nem szép dolog így megváratni valakit, aki a kevéske szabadidejét is arra áldozza fel, hogy eljöjjön a maga vacak kis állásinterjújára, tudja mit, kenje a hajára az állását, az interjúját, meg a kávéját, főleg azt, nem ér meg nekem ennyit a maga tiszteletlensége, felmondok!


No comments:

Post a Comment